|
xszem és egyebek
Viszlát blog.....
Heheeee:)))) Jól ráijesztettem erre a kis "dögre". Mármint hogy elhagyom a blogot. De ha jól belegondolok, annyira nem is ijedt meg a távozásomtól. 1 hét után javult csak meg, de hiába... Már nem jövök vissza. :)) Itt vagyok megtalálható ezentúl:
Az eddigi bejegyzéseimet nem töltöm át, az itt marad. Szóval viszlát a másikon:)) Úgy látszik csak engem szabotál a freeblog. A csajok tudnak képet feltölteni, én nem... Pár napja kicsit rendet tettem a hímzős dolgaim között. Találtam jópár tűt, amit még az ősszel vettem az Évában. Úgy találtam rá, ahogy ott becsomagolták. Helyes kis fekete papírtasakban voltak.:) Mivel ez így tök ronda, úgy gondoltam, hogy épp itt az ideje, hogy megfelelőbb, és mi több, szebb helyre kerüljenek. Így hát gyorsan kerestem egy helyes kis mintát. És mivel épp húsvét közeleg, ebben a témában is körülnéztem. Pár hete találtam egy blogon monocrom képet és hozzá mintát. Tehát erre esett a választásom. Nagyon szeretem a barna és a türkiz színkombinációt, gondoltam ezt fogom most alkalmazni. A Zweigartos Fein-flobára hímeztem, minden lyukba, 1 szállal. Találtam hozzá itthon megfelelő anyagot is, amivel kombinálni fogom a hímzést. Most még azon vacilálok, hogy a hátuljára hímezzek-e valamit. Mondjuk monogramot. És már tele a hócipőm a freebloggal. Vagy nem menti el a beírt dolgaim, vagy képet nem enged hozzá feltölteni.. Mint most is. Lehet, hogy elcuccolok innen.:(((( A blogspoton már van egy blogom készenlétben, de nem használom még. Talán itt az ideje hogy ott folytassam?
Éva kérdése: Hogyan rendszerezed és tartod számon a magazinjaidat, mintáidat? Nincs túl sok magazinom. Leginkább Susannáim vannak. Meg pár régebbi Annám, Lénám. Ezeket Ikeás fa irattartókban tartom, évenként összegyűjtve. A gardróbszekrényt úgy alakítottam ki, hogy a legaljában 2 sorban férnek el ezek a papucsok. A szóló, kinyomtatott mintáimat mappákban, geroterm-tasakokba teszem. Ezeket a könyvespolcon tartom. / Újabban csak azokat a mintákat nyomtatom ki, amiket ki is hímzek. A mappákban külön vannak rendezve a karácsonyi, a countrys, virágos, Bent Creekes, Dimensionos stb. mintáim. Nina kérdése: Ki hogyan tárolja az anyag és kitkészleteit? Az anyagokat egy külön, erre a célra kialakított szekrényrészben helyeztem el, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem a legtutibb megoldás. Hiába van csukva az ajtaja, porosodik kissé. Ki kell találnom valamit, amivel ez kiküszübölhető. Majd kerítek valami szép dobozt erre a célra. Vagy ha nem szép, majd bevonom valamivel. Sőt, még hímzek is rá. :))
A kiteket ugyanitt tárolom. Csak kettő van belőle.:(
Elkészült a színes anyagom. Gyűrött még, bocsi érte.... Valami ilyesmi paszteles - szivárványos hatást akartam elérni, mint ami kikerült a kezeim közül. Érdekes volt kitapasztalni, hogy egyes festékekkel hogyan lehet különböző hatásokat elérni. Az eredmény nem vette el a kedvemet a "festékezéstől", így várhatóan több ilyen munkám is lesz. Szóval így sikeredett:
És ne kíméljetek, várom az építő kritikákat. Most valami kicsi, de épp ideillő mintát keresek hozzá. Valakinek valami ötlete lenne?:)) Én találtam mintát, ami illene rá, de azért mégis... Hátha van jobb is... Azért is kicsi mintát gondoltam rá, mert az anyag ilyen panama-szerű, de annál sokkal löttyedtebb. Az ősidőkben hímeztem rá, de már akkor sem voltam elragadtatva a minőségétől. De mégis tennék rá valamit, hogy azért lássam, hogy mutat a pacsmagolt anyagomon a kész hímzés.
Örömmel jelentem, hogy az utóbbi pár napban egész jól haladtam a velencei csajszival. Először azt hittem, hogy 1 hét alatt elkészül, ennek ellenére már a 2. hete ezzel szöszölök. Pedig esküszöm, hogy nem hímzek titokban mást mellette.:)))) De már nincs olyan sok hátra, és ez felvillanyoz. Képet már csak a kész hímzésről teszek fel. Bár előre bocsátom, hogy változtattam rajta. Most nem is mondom el hogy mit. Találós kérdés lesz:) Ma délelőtt őrült kényszert éreztem, hogy anyagot fessek. Kerestem egy panama-szerű anyagot, és arra kontárkodtam. Azért is a kontárkodás, mert itt aztán vegyítettem rendesen a különböző festékeket. Pl.: textil festéket, akril festéket, és Hobby Line féle PicTixx MetallicPen-t. De valószínű, hogy a márványozó festéket is rákenem... Magam is kiváncsi vagyok rá, mit sikerül kihoznom belőle. Végül is a cél: kicsit paszteles színek, lehelet arannyal. Most egyelőre szárad, aztán folytatom tovább. Alig várom:))
Pár tojás húsvétra....
Nina is kérdezett..:))
Kérdés: Régesrég Puppets-el kezdtem, mivel nem volt még ismeretem a különböző fonalak minőségéről. Az első pár munkám azzal készült. És persze kongréra, mert itt nem lehetett másféle anyagot kapni. Nem mintha tudtam volna a különbséget az anyagok között. Szóval teljes volt a homály a kezdetek idején.... Aztán egyik nyáron nyaralás közben Pakson betértem egy kis rövidárú boltba. Ott rácsodálkoztam, hogy jééééé, itt milyen szép fonalak vannak. És volt 14-es aida is. És voltak mintafüzetek.... Volt DMC, és volt Anchor fonal. Judit csodaországban járt:))) Kiválasztottam egy DMC füzetet, és az eladó segített összeválogatni hozzá a fonalakat. Ami épp hiányzott a készletből, azt egy kártya segítségével átváltotta nekem Anchor-ra, és azzal pótoltuk azt a pár színt. Vettem természetesen aidát is, ami akkor horror áron volt. Aztán nekiláttam a mintának, és beleszerettem az élettel teli gyönyörű színekbe. Szóval azóta csak és kizárólag DMC fonallal hímzek. És nagyon szeretem. Tudom, hogy nem a legolcsóbb fonal, de a minőség kárpótol. Most azon iparkodom, hogy teljes legyen a színpalettám. Jelentem, jól haladok:D De hogy valami negatívumot is írjak: Tavaly télen egy Dim hóemberes bannernél elképzeltem, milyen klassz lenne, ha csillogós lenne a hó színe. Akkor vettem a DMC 5272-es irizáló fonalát. Gondoltam, csudaklassz lesz vele... Aztán szenvedtem a rettenetes merev , törős fonallal 2 napig. Akkor kibontottam. Soha többé nem fogom használni, attól tartok. Pedig olyan csodaszép színe van. És rettentő drága volt. A különlegességek közül szívesen próbálnám ki a Kreinik fonalakat. Azok nagyon tetszenek...
Ityamom kérdezett, én válaszolok:)))
Kérdés: A rengeteg színből álló, és azokat nagyon keverő mintáknak sosem állnék neki. Ha a minta "lepedő" méretű lenne, még akkor is, ha kisebb osztású anyagon hímzem. Nem hímeznék olyan mintát, ahol 3 vagy vagy több szállal kell hímezni. Azt hiszem ezek a legfontosabb kizáró tényezők számomra.
Nem nagyon büszkélkedhetek a héten... A teafőzésen, meg a lázmérésen, és kényeztetésen kívül nem sokra jutott időm. Pedig a múlt hét végén azt hittem én kis naiv, hogy még a héten befejezhetem a maszkosomat. Hát ahogy azt a kép is mutatja, hiú ábránd volt.
Siralmas a haladásom. Most épp az arany fonallal kűzdök meg. Bár "szómiszó", nem is olyan vészes. Minél többször hímzek vele, annál könnyebb. De az is igaz, hogy utólag a tűvéggel igazgatom a szálakat / ami most még nem történt meg:)) /, mert a fonal merevsége miatt nem fekszik olyan szépen, mint ahogy én szeretném.
Viszont vérszemet kaptam a szép kis fonalaimtól, és rendeltem még egy adagot....:)))
Tratatammmm!! Megjöttek Anditól a fonalacskáim!
Ugye milyen szépek? És itt az E 135. A legnagyobb győri kézimunkaboltban hülyének nézték a lányomat, és bizonygatták, hogy ilyen fonal NINCS! a Dmc fonalai között. Még a szerintem ősrégi katalógusukat is előkotorták, csak hogy bizonygassák az igazukat. Most vigyem be hozzájuk, és mutassam meg, hogy ideje lenne naprakészek lenni?:)))
És jött még 4 csomag bobinázó/ nesze nekem tekergetés:)) / , és egy ajándék kis húsvétos meglepi. Köszi Andi!!! Ez a metálos fonal ennél a képnél kicsit világosabb, inkább ezüstös beütése van. Csodaklassz! Alig várom, hogy használhassam:)
Jól kezdődött a nap:((( Beteg a kislányom. Influenzás. Már voltunk dokinál, aki rögtön le is jelentette az ántsz-nek, hogy bizony újabb beteg jelentkezett influenzával. 39,3 fokos volt a láza. Úgy sajnálom. Közben meg izgulok, hogy a kisfiam nehogy elkapja. Annak viszont örülök, hogy a héten itthon vagyok, így nem kell egyedül lennie. Úgyis olyan elesett a magas láztól, és most legalább tudom ápolgatni. És kifizettük az első vizitdíjat.....brrr /nem tartom valami jó ötletnek Mellesleg én sem vagyok túl jól, fáj a torkom, kicsit köhögök.:( Csak nem kap el engem is?
A velenceim szerencsésen túljutott a mohácsi busó-kinézeten, kezd ember alakot ölteni:)) Pár színem még nincs meg hozzá, azt Andi küldi a héten / már alig várom a szépséges fonalaimat/. Ha már nem tudok ezen tovább dolgozni, akkor nekiállok valamelyik másik csajszinak. És egy kérdés: Ki hogyan tartja nyiván a fonalait? Megakadályozandó, hogy egy színből többet vegyünk tévedésből. Én pl. a Susanna hátuljában található színskálát operáltam ki az újságból, és a meglévő színeket szövegkiemelővel jelölöm. Kihúzom a színek és a számok oszlopában is.
Festettem.... Pár napja úgy döntöttem, hogy én festem az anyagot a tervezett Lanarte képeimhez. A tervezett triumvirátus a következő: az arab lány, a velencei maszkos csajszi, és a mór asszonyság... / ezek persze csak a small képek, még mielőtt valaki a nagyobbra gondol-;) .. Ebből eredetiben csak egy, az arab lány van meg, ezért úgy gondoltam, hogy megfestem az anyagot, hogy az árnyalatokban is passzoljanak egymáshoz. Hosszas hezitálás után úgy döntöttem, hogy a velenceit fogom az eredeti anyagra hímezni, az arab és mór lány alá kerül a festett anyag. Mivel jelenleg nem rendelkezem a kellő textilfestékekkel, akril festékkel helyettesítettem.... / kép lesz, mosni nem fogom.../ Itt aztán kedvemre pacsmagolhattam a nekem tetsző árnyalatokat. Az okkert, a vil. sárgát, a "rénszarvas" barnát, a terracottát, és az elefántcsontszínt kevergetve épp olyan színt kaptam, mint az eredeti Lanarte anyagok ... Persze lefényképeztem a festett anyagot, de a fotó nem adja vissza az eredeti színeket, ki tudja miért nem.... /lehet, én voltam a béna.:((/
Mindenesetre egymás mellé rakva élőben egy az egyben szinte egyformák... még én is elájultam rajta, mikor megszáradva egymás mellé raktam...))) /egyszer majdcsak megtanulok fotózni:)) pedig tényleg nagy a hasonlóság élőben, nem mint ezen a fotón... És már a második este a velencei maszkossal játszom.. Sokra nem jutottam ugyan vele, de most itthon leszek 1 hétig, talán be is tudom majd fejezni.. Éva, ne gondolj nagy dologra! Itt mutatom, mit terveztem-kezdtem el a páromnak:
Szóval, egyszer valami ilyesmi lesz... És ez az a hely, ahova szánom a bicós képet:
Ebben a boltban már látható 1-2 ideillő kép, / ha ezen a képen nem is:) / a -zuram- nagy örömére..:DD
A Heritag biciklissel nem jutottam sokra... Sajnos későn kezdtem, és nem számoltam a hétvégével/ +hétfő /, amikor is a drágám itthon van / én meg dolgozom. Már tuti, hogy nem leszek kész vele...../ kicsit sírok:((( De nem tudok mit tenni, napolom a dolgot. Május 4.-én szülinapja lesz, majd akkor megkapja. Ebből is látszik, hogy nem ünnep nálunk ez a nap. Hiába, mi már öregek vagyunk ehhez:DD Valentin napot meg nem is olyan régen emlegetik itt kis hazánkban. Úgyhogy no para!! Előbb utóbb úgyis megkapja! Még az is előfordulhat, hogy előbb, mint a szülinapja. Csakúgy. Mert megérdemli....
Ohhh, hogy én milyen jól elszórakoztam ma! Nekiláttam felfedezni a pcstitch progit. Egy jó ideje megvan már, de nem sokra jutottam vele. Igaz, nem is törtem magam rajta. Most viszont úgy gondoltam, felbuzdulva Ralina szépségén, hogy talán én is beletanulok. Azt meg kell mondanom, hogy képről képet tudok ugyan csinálni, de azt még nem tudom finomítani. Abba majd jobban bele kell merülnöm, hogy valami értelmes kerüljön ki a kezeim közül. De!!! Egy kész patos képről csináltam másolatot, és azzal kezdtem meg a próbálgatásokat. Bátran nyomkodtan a gombokat, és végül egész jó kis dolog kerekedett ki belőle. Szerintem..... Ha nem tetszett az eredmény, kezdtem előlről. Átszíneztem a képet, és még háttér elé is sikerült bevarázsolni. Ez nagyon tetszett Ralinánál, és ezt feltétlenül meg akartam tanulni. Szerencsére sikerült rájönnöm, hogy működik ez a program, és nem is olyan bonyolult:)) Megérte belemélyedni. /És már elmenteni is tudom a háttérrel együtt (igaz, egy kis csalással :))) Na szóval,ez lett a kísérletem vége:
Nem mondom hogy tökéletes, de első próbának egész jól sikerült.... Még kedvem is lenne megcsinálni... :) Ez pedig az eredeti kép:
Várom a véleményeket.... :)) Fabyentől átveszem én a stafétát... 1. Utálom, ha valaki mellettem almát eszik, futkos a hideg a hátamon az alma harsogásától. 2. A járdán nem lépek rá a repedésekre. / megfigyeltem, a fiam ugyanezt teszi:)) 3. Ha valahova elutazunk viszem magammal a párnámat. Anélkül nem tudok aludni. 4. Dec. 31-én nem lehet mosatlan edény, és koszos ruha a lakásban, aznap nagytakarítok is. 5. Rettentő rondán írok, szégyellem is magam ezért. Egyszer a postától ki is jöttek, hogy valóban én írtam e alá a küldeményemet. Nem hitték el, hogy létezik nő, aki csak ilyen csúnyán képes írni...:D 6. Mániákusan visszaigazgatom a tárgyakat, ha valaki akár 1mm-rel is arrébb rakja. és még egy bonusz: utálok vásárolni nő létemre, de ez alól kivételt élveznek a a hímzőscuccok.. ott órákat elbírok nézelődni:)))
Nemsokára Valentin nap. Ezt ugyan mi nem szoktuk ünnepelni, de most azt gondoltam, mégiscsak meglepem a páromat egy kis aprósággal. Mert megérdemli.... És az mi más is lehetne, mint egy kis hímzés. Tényleg kis apróság lesz, de tudom hogy örülni fog neki. Az üzletbe fogok készíteni egy Heritage /legalábbis azt hiszem/ biciklis képecskét. Csak egy a szivárvány színeiben pompázó mintám van, kulcs nélkül. Ebből kell kihoznom valamit. Az anyagot is megfestettem sárgával és zölddel, hogy tényleg neki szóló legyen. Olyan Petis...:))
4 napig nem volt tű a kezemben.... Dráma volt nálunk /is/. De azt inkább most nem részletezném, örülök, ha kicsit elfeledkezem róla. Még nagyon friss, és fájdalmas... Ez nem párkapcsolati dolog, annál talán még rosszabb. De ez inkább még megerősített minket egymásban. Nem is tudom, mit csinálnék nélküle.... Aztán erőt vettem magamon, és terápiaként is jól működő hímzést újra kézbe vettem. Ez lett belőle:
Ez az éves projectem januárra eső része. Végül is az őszi kollázs mellett döntöttem. Talán a színei miatt is, meg talán a kedvem miatt is. Párna lesz belőle. Rusztikus aidára hímzem, mert az jól illik az őszhöz. Minden hónapban választok egy hozzám közelálló mintát, és azzal folytatom. Nem tervezem meg előre. De hát az őszhöz annyi sok minden tartozik, hogy lesz miből válogatni. Nagyon kiváncsi vagyok, mi is kerekedik ki belőle... Tehát, ez a párna bal felső sarka. A kérés már tárgytalan:))) Csodaszépet kaptam, pont amiyet elképzeltem. Köszönöm Zsuzsa!
Elkészült tegnap a Blackbird mintám. Erre a Fein-Flobára nem szerettem annyira hímezni 1 szállal, mint a a Lindára. Arra álomjó volt, mert nem annyira sűrű szövésű. Szóval ilyen lett:
Ez pesze csak egy kísérlet volt... A színeket sem a megadottakat használtam, bár hasonlóak voltak az eredetiek is . A mérete kb. 6*7 cm.
Kötni tudók és szeretők figyelmébe ajánlom ezt a kihívást:))))
Nem semmi meló lehet, ha ezt valaki kézzel kötögeti meg! Én meg elkezdtem egy Blackbird mintát. Most is egy szállal, és Évától kedvet kapva a zweigart Fein-Flobájára. Bár az első ilyen próbám nem igazán tetszett, /barna színnel történt/ most melíros tavaszi zöld, és pink-sárga melírossal csinálom. Elsőre nem rossz. De majd kiderül:))
És most a sok nyavajgás után megmutatom a mostani kedvencemet! Nagyon szerettem csinálni, és azt hiszem lesznek még testvérei. Igaz, még nincs se mosva, se vasalva, de most nem bírtam ki hogy ne tegyem fel ide. Kép lesz belőle. Valami sötétebb, vastagabb keretet képzelek hozzá. A szívek egyenként pont akkorák mint egy ceruzaelem, és 4 este alatt készültek el. A körtéshez még mindig nincs kedvem. Valami mást fogok keresni megint. Valami tavaszi kellene. Hisz épp olyan szépen süt a nap:) És nyílnak a lakásban a nárciszaim, meg a jácintom. Tiszta illatorgia van nálunk. Ja, és tegnap reggel arra ébredtem, hogy csinálnom kellene valami őszit. Talán mégiscsak az lesz éves project. Még 2 napom van, hogy eldöntsem. De aztán el kell kezdenem, hisz már január vége felé járunk....
Kész! Az R&P elkészült. Szerintem szép lett. De most mégsem teszek fel képet. Ma nem.
Mert szomorú, de inkább kétségbe esett vagyok. A lányom halasztani akar az egyetemen. És nem tudjuk lebeszélni róla. Hiába az észérvek, nem hallgat ránk. Már a papírokat is leadta. Pedig hogy örült nem is olyan régen, mikor megjött a levél a sikeres felvételiről. Most mit tegyek? Hogy magyarázzam meg neki, hogy hülyeség amit csinál?? Erről ábrándozott már hosszú évek óta. Most meg mintha elfújták volna. Én meg itt állok tehetetlenül. Beszélgetek vele, próbálom elmagyarázni hogy mi hány méter. De semmi.. És nem nagyon tehetek többet. Felnőtt, 20 éves. Dolgozni akar. És azt hiszem, nekem hagynom kell, hogy hozza meg a saját döntését. Még ha az rossz döntés is. De én azért nagyon sajnálom, mert tudom, hogy meg fogja bánni. Ja, és mindezt úgy, hogy az összes vizsgája sikerült!!!!
Hát nem őrület??????????
Heheee... Hogy engem még az ág is húz! Perlé még mindig nincs.. . De sebaj, megcsináltam már osztottal. De mint kiderült, a kicsi Fiskars ollóm nem alkalmas a hardanger vagdalásához. Ahhoz jócskán életlen már. Nosza, lányommal / ki épp véletlenül arra járt / elküldtem éleztesse meg. A bolt be volt zárva... Itt állok az első művemmel, vagdalnék, és nem tudok...
Bánatomban csinálgatok pár Renato Parolin szivecskét Linda hímzővászonra, melíros bordó Anchorral, minden lyukba öltve. Nagyon tetszik! Képet majd akkor teszek fel, ha kész lesz.
És a hab a tortán: Betörtek a közvetlen szomszédomba. Mindez úgy történt, hogy itthon voltam, és nem hallottam semmit... Jöttek a rendőrök, helyszíneltek, ujjlenyomat meg minden... Azóta egyfolytában parázok. Úgy látszik nem vagyok valami jó házőrző....:))
Csapj le nagy ég, vétkeztem...:D Miután belecsömörlöttem kissé a körtésembe, újabb alkotásba fogtam. Kissé idegen vizekre evezek, mert a hardangert próbálom ki xszemmel vegyítve. Nem mondom, hogy nincs bennem egy kis szorongás...:)) De muszáj volt már kipróbálnom!! Egy mini Victoria Samlpert találtam, amit jónak gondoltam kezdésre. Csak hát ez sem megy simán, mert nem kaptam hozzá Perlét. Most várhatok jövő hét közepéig. Azért az osztottal beledolgoztam egy kicsit.... Csak hogy lássam...:)) Lehet, hogy azzal is fogom megcsinálni? Húú, de bizonytalan vagyok:))
Szerintetek?
Vasárnap délután nem bírtam magammal.... Valami újat kellett csinálnom de a dim körtéshez nem volt kedvem. Mintáim között kutatva találtam egy rém egyszerű, piros monocrom mintát. De valahogy nem akartam pirossal hímezni. Kicsit színesebbre vágytam. Még a nyáron Andinál vettem Anchor melíros fonalakat, és gondoltam a kéket most kipróbálom. Anchor 1345-el, Anchor 301 / fényes ezüst / fonallal dolgoztam sötétkék aidára, 1 szállal. Ja, az ezüstfonalnál 2 szálat használtam. Ilyen lett:
Az ezüst szállal elég vacak volt hímezni..... Szütyőkét fogok belőle varrni, amibe az Uno kártyánk fog költözni.:))
Hát ennek ki tudna ellenállni? Szerintem csodaszép!
Íme egy kis ötlettár! Én szeretem az ilyen albumokat nézegetni. Jó mazsolázgatást-gyönyörködést....
Nagy hezitálásban vagyok. Jelenleg két egymástól teljesen különböző téma közül kell/ene választanom az "éves" terítőmhöz. Az egyik a Bent Creek 12 hónap-ja,. A másik egy Susannás gomba minta./ 2000 okt.-i számban van / Erről most hirtelen nincs képem, de majd pótolom. Mindkettő nagyon tetszik. A gombis elegáns, a bc bohókás... És most meg vagyok lőve, melyiket válasszam. Jajaaa... Heni ne is mondd! Tudom, te melyiket választanád....heheeee
Tehát várom a véleményeket!
Ilyen helyen nagyon szívesen dolgoznék.... Ennyi szépség között. Sőt!! Az álmaimban első helyen ez szerepel, mert itt igazán otthon érezném magam. Ehelyett most felkérést kaptam boltvezető, és /mellette / recepciós állás betöltésére... Mindezt másodállásban fogom művelni... / Kicsit félek, hogy fogom ezt a családdal és a jelenlegi munkával összehozni, de biztos sikerülni fog... remélem.. / Barátnőm / aki gyermekszakorvos, aneszteziológus, és homeopata /, csinál egy egészségügyi központot, ami februárban indul. Itt a hagyományos kezeléseken túl lesz homeopatia, kineziológia, természetgyógyász, stb... / a teljesség igénye nélkül / , plusz mindenféle bio termékeket árulunk. Na, itt fogok én dolgozni. A kívánt kézimunkabolt helyett. ...
Na szóval...... Ez lenne az a bizonyos dim, amit talányos kérdésnek tennék fel.... Aki kitalálja, mi lesz ez a bizonyos kép, jutalomban részesül!
Mindenki megkapja a jutalmat, aki helyesel tippel! Rajta hát:)) / megéri asszem a próbálkozást
Totál odavoltam a megrázkódtatástól. Mint kiderült, porszívózás közben / párom csinálta, hehehee / erősen oszlásnak indult, jobbnak látták ha kidobják. Na de ilyen hirtelen?? Mit mondjak, nagyon hiányzik..... Kitaláltam, hogy csinálok magamnak RR-t! Minden hónapban hímzek egy blokkot, és 12. hónapban kész lesz a terítőm. Szerintem egész jó ötlet. Csak még ki kell találnom, milyen témát válasszak hozzá... Mert hát a lehetőség határtalan, ugyibár....
A Drágaszágom újév napján: Én konyha, Ő szoba.... Kikiabál: - Húúú, szívem!!! Gyere be, valami fontosat mondok! Én rohanok, hátha tényleg fontos..... - Édesem! Olyan régen öleltelek meg!! Tavaly.... ...... és ez tényleg fontos volt:)))))))
Heni barátnémmal összebeszélve, csináltunk a megkezdett, ill. tervezett munkákról külön kategóriát. Talán ez inspiratív lesz mindkettőnkre....
Kész.... Most már visszavonhatatlanul vége az ünnepeknek. Ilyenkor kissé bánatos vagyok, mert nagyon hamar elillannak ezek a napok. Holnapután a karifát is megkopasztom. Na, nem kesergek tovább, itt az új év, sok tervvel, feladattal...
Reggel óta röhögök magamon :)) Ti is beszoktatok csiccsenteni a Fantától? Már pedig csakis az lehet a ludas... Mert ugyanis én reggel fejfájással ébredtem. Ez most akkor macskajaj? Még pezsgőt se bontottunk... :))
Pár napja olvastam az Éva blogjában, hogy azt tervezgeti, mit alkosson a jövőben. Most én is ebben a cipőben járok. Kész van minden munkám, egy dimes.hóemberes kép kivételével. De ezt nem vagyok hajlandó most befejezni. Majd nyáron.:)) Elég volt a tél témájú mintákból! Tavaszt, vagy valami vidámat akarok. Párom szerint húsvétit kellene csinálnom:)) Lehet, hogy igaza van, de azért kissé korainak találom. Így aztán kiválasztottam egy dim képecskét, ami már régóta tetszik. Bár, a tavaszhoz nincs köze, de szépek a színei... De nem árulom el melyik az, hanem időnként felteszem az állását, és aki előbb kitalálja mi is lesz az, magas jutalomban részesítem...:DD
A napokban csinátam egy könyvjelzőt. Nem egy nagy durranás. Az érdekessége az, hogy a színes képet monocrommá változtattam. Íme:
Ja, és nemsokára kipróbálom a hardangerezést! Veszek egy nagy levegőt, és belevágok.... / szószerint:))
MINDENKINEK NAGYON BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNOK!!
Bár én a magaméban nem nagyon bízom, de azért próbálok a helyzethez képest optimista lenni.. Jóapánk (gyf) elintézte, hogy az emberek félelemmel tekintsenek a jövőbe... Most majd előjönnek a háziasszonyoknak a régi, jól bevált praktikák, hogy lehet a kevésből többet kihozni. Kreatívok előnyben!! Újévi fogadalom? Háááátttttt, tudnék fogadkozni, de azt hiszem nem lenne sok értelme. Nem hiszek bennük. Bár, a + kilóimtól ugyan megszabadulnék, amit felszedtem az ősz eleje óta... / 5kg!!!! De azt hiszem ez fogadalom nélkül is menni fog/ legalábbis remélem/, hisz a nyári ruhatáram forog végveszélyben :)))) Ja, meg a gép előtt sem kéne annyit ülnöm, /már a fogyi végett sem/ , hanem inkább sétálni kéne helyette esténként újra a párommal. Régi szép idők!! Lassan andalogva, kéz a kézben.. Hmmm. Jól hangzik nem? De egyvalamit azért megfogadok. Még több humorral veszem a jövő évi kanyarokat, bármerre is fog vezetni az utam... Ránk fog férni...
Hohohoooo!! Alkottam ám az ünnepek alatt, csak okos fejemmel előbb ajándékoztam oda, minthogy fényképezőt ragadtam volna a kezembe...
Tehát okos voltam. No komment.. Egy táskát csináltam a hugicámnak, egy 'pretty cat' mintával. Helyes lett, oda volt érte teljesen. A bal alsó sarokban látható az én mintám:
Ilyenkor karácsonykor már szinte (el)várja tőlem, hogy hímzéses ajándékot kapjon. Mivel ő a székesfővárosunkban lakik, én meg vidéken, nem találkozhatunk annyiszor, mint szeretnénk. Sajnos. Ezért is szereti az ajándékaimat, mert ezek által mindig a közelében érez. / ez most hülyén hangzik? :)) Na mindegy.. A lényeg, hogy sikerült örömet szerezni. :)
Csodaszép karácsonyunk van..... mint mindig. Szépséges ajándékokat kapott mindegyikünk. De szerintem én kaptam a legszebbeket!! Gyönyörű hímzéses ajándékokat. Még sosem volt ilyen ajándékom, ami xszemmel készült. Ezt a Heni barátnőmtől kaptam: Ugye milyen szép? A táskát tegnap felavattam, ebben vittem anyósomékhoz a hímzésemet:)) A fonalat alig várom hogy kipróbáljam, mert ilyenem még sosem volt. Köszi Heni!!!!!!!! :))))
Ezt a találó ajándékot pedig Szazu-Zsuzsától kaptam:
Szépségesek igaz? Az év 365 napjából 365-öt nem tudok meglenni zsepi nélkül.. ./allergia miatt:(( Tényleg mindennap használni fogom, és mindig eszembe jut majd kitől kaptam:)) A zsákocskát pedig egy helyes J betű segítségével lehet összehúzni. Ezek az apróságok mindig meghatnak..... A horgolt dísz már a fán tündököl... / úgy tettem fel, hogy az ágyról jól lássam:) Köszi Zsuzsa!!!!!!! :))))) Mikor bontogattam a meglepi csomagjaimat, tökre meghatódtam. Mindkét lány nagy örömet okozott a mesés ajándékaikkal...
Szép lett a fánk, amennyire csak a kis girhest össze lehetett hozni. Nálunk már hagyománya van, hogy nem a tökéletes fát visszük haza. Más úgysem venné meg alapon, mi megszánjuk, és megvesszük. Ez most különösen S alakot formáz, úgyhogy minden percben lesem, nem akar e ledőlni.
Szépséges ajándékokat kaptam HENITŐL, és ZSUZSÁTÓL! Nagyon szépen köszönöm nekik :)))) Mindkettőjüknek sikerült az igazi meglepi! Holnap fotózok, és mutatom / most ebédre vagyunk hivatalosak.... Ott álltam, ill. ültem a fa alatt, és a szemem könnybe lábadt... hiába, én már csak ilyen érzelgős vagyok.:) Mindegyik nagyon tetszik!!!! Már fel is avattam őket.
|